fogorvos képzés, fogászati menedzsment, fogászati marketing

A hely, ahova hazaérkezem

Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*
Zoltan Mate
2025. 03. 21.
Végig olvasás kb. 2 perc

A hely, ahova hazaérkezem

Van egy hely, egy fogászat, ahova havonta egyszer járok. Kimutatást és pénzügyi elemzést készítek nekik, és a megállapodás szerint nem küldözgetünk anyagokat, hanem a helyszínen készítem el a riportot és beszéljük át az eredményeket.

Amikor ott vagyok mindig egyeztetjük nem csak a következő találkozót, hanem 2-3 hónapra előre. – KISZÁMÍTHATÓSÁG.

Ezt beírjuk a naptárba és jellemzően mindkét fél tartja is. Tudom, hogy ők nem fogják elfelejteni, nem „jön közbe valami” és nem csúszik lejjebb a prioritáslistájukon. Már eleve körültekintően járnak el a közös találkozónk időpontjának lefoglalása terén. – KISZÁMÍTHATÓSÁG, BIZTONSÁG, TISZTELET A MUNKÁM IRÁNT.

Amikor megérkezem mindig kedvesen fogadnak, röviden beszélgetünk és MINDIG elő van készítve az anyag a megbeszéltek és a kéréseim szerint. – TISZTELET A MUNKÁM IRÁNT, EMBERI KAPCSOLAT, KISZÁMÍTHATÓSÁG

Persze a számok hónapról hónapra változnak, a rendelői teljesítmény és nehézségek állandó változást mutatnak, de a mi munkánk MINDIG ugyanarra a keretrendszerre épül: a kapott anyagokat feldolgozom, hiányzó tételeket szóban hozzáteszik, leülünk és a két vezetővel kb. másfél-két órában megbeszéljük. Ugyanazokat a mutatószámokat vizsgáljuk hónapról hónapra, ők mindig megosztják az aktuális dilemmákat, amikben igyekszem segíteni nekik. A közös napunk keretrendszere már évek óta állandó, a konkrét témák folyamatosan változnak. – KISZÁMÍTHATÓSÁG, SZAKMAI KIHÍVÁS

A közös megbeszélés után hoznak döntéseket, amiket végigvisznek a következő időszakban. Ezekben a döntésekben nagy segítség a riportom és a gondolataim. A megbeszélés gondolatait a tettek mezejére viszik és jellemzően már a következő hónapra látszódik a döntéseik eredménye. – TISZTELET A MUNKÁM IRÁNT, SZAKMAI ÉS EMBERI MEGBECSÜLÉS, SZAKMAI EREDMÉNYESSÉG ÉRZÉSE

A megbeszélések szakmai része előtt és után mindig beszélgetünk egy kicsit, érdeklődnek Alíz iránt, a cég iránt, beszélgetünk utazásokról, sportról – BIZALOM ÉS EMBERI KAPCSOLAT.

Mindig rendben és időben megkapom a megbeszélt tanácsadói díjat – ANYAGI MEGBECSÜLÉS.

Mivel tudom, hogy ez mindig így zajlik és ők mindig felkészültek lesznek, ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy ne 100%-os állapotban és felkészültséggel érkezzek. Náluk nem lehet, elütni a felkészületlenséget egy-egy „kommunikációs bravúrral” – INSPIRÁLÓ, ÖSZTÖNZŐ ÉS MOTIVÁLÓ. 100%-T KÍVÁNJA TŐLEM.

A nap végére elfáradok, kivesz belőlem a közös munka – HASZNOSNAK ÉRZEM MAGAM, ÚGY ÉRZEM FEJLŐDTEM.

Időről időre kapok tőlük egy nagyon értékes gesztust, egy közös vacsorameghívást, csapatépítő után egy ebédmeghívást, egy sms-t a korábban elvégzett munkám eredményével kapcsolatban. – MEGBECSÜLÉS.

A pénz fontos, de pont a nagyon sokadik szempont.

Nincs olyan, hogy kedvenc ügyfél, de ha lenne, ők lennének azok. Hálás vagyok nekik a közös munkáért és ha rajtam múlik, sosem hagyom el őket.

Miért? Listázzuk csak a fentieket…:

  1. KISZÁMÍTHATÓSÁG
  2. BIZTONSÁG
  3. TERVEZHETŐSÉG
  4. TISZTELET IRÁNTAM ÉS A MUNKÁM IRÁNT
  5. MEGBECSÜLÉS
  6. EMBERI KAPCSOLAT ÉS BIZALOM EGYMÁS IRÁNT
  7. VAN EREDMÉNYE A MUNKÁMNAK (ezt megmutatják nekem) => HASZNOS ÉS FONTOS VAGYOK
  8. FEJLŐDÖK, TANULOK
  9. ÖSZTÖNZŐ, MOTIVÁLÓ, EREDMÉNYRE SARKALÓ
  10. És még pénzt is kapok érte…

Te mennyire tudod biztosítani az első 10 pontot?

„Meglocsolhatod” a fizetéseket, de ha az első 10 pontra nem fordítasz energiát és figyelmet, akkor a legjobb, ami történhet, hogy ideig óráig nálad maradnak a munkatársaid. Aztán „20 forinttal többért továbbáll, mert neki csak ez számít”.

Rossz esetben jó drága trójai falovak fogják rombolni belülről a cégedet és kikészítenek, kiégetnek, elveszik a kedved még az élettől is.

A pénz nem minden, ne csak azt add! Adnod kell, hogy kérhess.

fogorvos képzés, fogászati menedzsment

Visszahívást kérek!

Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*
Elfogadom, hogy a DentalMenedzser csapata időnként hírlevelet küldjön számomra