Az alábbiakban vendégszerzőink, Emese és Zsófi írását olvashatjátok egy aktuális és igen fontos témáról!

Írta: egy klinikai fogászati higiénikus és egy BSc dentálhigiénikus – közösen, egymás felé nyitottan, a szakmánkért.

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban halljuk, hogy szakadék kezd kialakulni a dentálhigiénikusok között. Nem nyílt vitákban, hanem megalapozatlan bírálatokban, hátunk mögötti összesúgásokban, félmondatokban és elkerülő pillantásokban jelenik meg a feszültség – miközben sokszor egyik oldal sem ismeri igazán a másikat.

Mintha nem egy közös hivatásról beszélnénk, hanem két külön világról – és az egyik nem tudja hová tenni a másikat. Pedig a céljaink közösek. Mindannyian a prevencióért dolgozunk, pácienseket tanítunk, támogatunk, kezelünk. Ott vagyunk a rendelőkben, rendelőn kívül, a szakmai fórumokon – és legtöbben ugyanazzal a belső szándékkal: segíteni.

Ami elválaszt, az nem az ember. Hanem a rendszer.

Két út, egy cél – és sok félreértés

Egyikünk (Zsófi) a BSc-s képzésen keresztül lett dentálhigiénikus. A másikunk (Emese) a BSc-s képzést megelőző, korábbi OKJ-s rendszerben végzett, amit klinikai fogászati higiénikus névvel illetnek.
Két teljesen más útvonal – és mégis ugyanabba a szakmába vezettek.

Az egyik képzés (a BSc) rendkívül komplex, több év egyetemi szintű oktatást jelent asszisztensi előképzettség nélkül, ahol a hallgatók az emberi szervezet működését a lehető legalaposabban tanulják – a sejtbiológiától a neurológián és gyógyszertanon át egészen a gyökérkezelésig, és az érzéstelenítési protokollokig.
A másik – a ma Klinikai Fogászati Higiénikusként ismert képzés – inkább a gyakorlatra épült: a belépéshez már asszisztensi végzettség és rendelői tapasztalat kellett, így a tanulás során már eleve egy működő praxis közegében szocializálódtunk.

A legnagyobb kihívás talán az, hogy valójában egyik oldal sem lát bele igazán a másik képzésébe. Nem tudjuk pontosan, mit tanulnak ők, ők sem látják, mit élünk meg mi a rendelőkben – és ez a kölcsönös ismerethiány gyakran bírálathoz (ítéletekhez?) vezet, nem párbeszédhez.

Az felnőttképzésken végzetteket már akkor is „dentálhigiénikusokként” emlegették – a tankönyveik címe is ezt a nevet viselte, és a rendelőkben is így szólították őket-, mielőtt még a BSc-képzés elindult volna. Ezt nem ők ragasztották magunkra. Ebbe nőttek bele. Így mutatták be, így épült fel a szakmai identitásunk.

Teljesen megértjük, ha ez zavaró lehet azok számára, akik négy évig tanultak az egyetemen ezért a címért. Ugyanakkor fontos látni: a névhasználat nem önkényes, nem címkebitorlás – hanem egy történelmileg kialakult szakmai identitás, amit a rendszer sosem határolt le egyértelműen.

A képzési káosz senkinek sem jó

A legnagyobb gond talán az, hogy jelenleg sem átlátható a szakmához vezető út. Míg a BSc egyértelműen meghatározott, komoly felvételi rendszerre épülő képzés, amit kizárólag Szegeden nappali tagozaton lehet elvégezni, addig a KFH-képzések minősége az utóbbi években egyre vegyesebb képet mutat. Ma már néhány hónapos, nagyrészt online tanfolyamokon is képesítést lehet szerezni – ami szakmai szemmel több mint aggasztó.

És ez senkinek sem jó. Sem a BSc-seknek, sem azoknak, akik még a korábbi, valódi gyakorlatorientált felnőttképzésben vettek részt, és évek, évtizedek óta a pályán dolgoznak.
 De főleg nem jó a pácienseknek – mert ők aztán végképp nem tudják követni, mit jelent az, ha valaki „dentálhigiénikus”.

Nem az a baj, hogy valaki más képzésen keresztül lett szakember. Az a baj, hogy nincs egységes, átlátható rendszer – és emiatt egymást kezdjük kérdőre vonni.

Egy tanulócsoport, ahol minden címke lekerült

2024 márciusában közösen indítottunk egy tanulócsoportot: DH Masterclass néven. Vegyes volt a csapat: volt köztünk BSc, volt KFH, kezdő és tapasztalt egyaránt. Az első alkalom után egyértelmű volt: ez működni fog. Nem a végzettség számított. Hanem az, hogy nyitottak voltunk egymásra és új dolgok elsajátítására. Hogy figyeltünk, kérdeztünk, megosztottunk. Volt, aki épp egy nehéz döntés előtt állt. Volt, aki szakmai bizonytalansággal küzdött. Volt, aki tele volt lendülettel, és inspirálta a többieket. És mindegyik helyzetben ott volt a támogatás. A „tudom, mit érzel”, a „szerintem próbáld meg így”, az „én már jártam így, ez segített”.

A tanulócsoportban gyorsan kiderült: nem az számít, milyen képzésen végeztél – hanem az, hogyan gondolkodsz a szakmáról, mennyire vagy elkötelezett, és hogy hajlandó vagy-e fejlődni. Ebben egyik végzettség sem ad előnyt – ezt emberileg lehet csak megmutatni.

A legtöbbünk szakmai pályája azóta is felfelé ível. De ami még fontosabb: nem egyedül, hanem közösségben lépünk előre. Egymástól tanulunk, egymásra figyelünk – és ez adja az igazi sikert.

Dentálhigiénikusok és klinikai fogászati higiénikusok – itt mindenki egymásért dolgozik és tanul 🙂

Nem a címke számít – hanem a bizalom

Sokan úgy érzik, hogy a címkék mögött valójában egy rejtett verseny zajlik. Mintha attól kellene tartani, hogy „a másik elviszi előlem a pácienst”. De a páciens nem azt nézi, hogy BSc vagy KFH vagy – hanem azt, hogy figyelsz-e rá, tudsz-e segíteni, kapsz-e teret a rendelőben, kommunikálnak-e rólad egyáltalán.

És sajnos ma Magyarországon még mindig ott tartunk, hogy a dentálhigiénikus szakma szinte láthatatlan. Nem mindig szerepel az orvosi kommunikációban, nem mutatják be elégszer a pácienseknek, sokszor még mindig más végzi a mi munkánkat. Mi lenne, ha az anyagiaskodást félretéve nem egymással, hanem együtt küzdenénk azért, hogy ez megváltozzon?

Egy irányba húzni – nem egymás ellenében

Mi nem vagyunk egymás konkurenciái. Kiegészítjük egymást. Aki gyakorlatorientált képzésből jött, az hozza a rendelői rutint, a „páciens-szagú” tapasztalatot. Aki BSc-s háttérrel érkezett, az hozza a tudományos rálátást, rendszerszemléletet. Mindkettő érték. Mindkettő épít. Egyik sem teljes a másik nélkül. Ezért lenne fontos, hogy ne címkék alapján ítéljünk.Hanem kérdezzünk. Kapcsolódjunk. Tiszteljük meg egymást azzal, hogy meg akarjuk érteni a másik útját.

Zárásként – egy mondat, amit mindketten hiszünk:

A dentálhigiénikus szakma nem attól lesz erős, hogy mindenki ugyanonnan jött – hanem attól, hogy bárhonnan is jöttünk, ugyanabba az irányba tartunk.