Mostanában érdeklődöm a fekete lyukak iránt.
Nyáron Stephen Hawking – „Az idő rövid története” könyve megnyitotta számomra a kapukat az univerzum felé. Azóta jó néhány könyv és számos Youtube videó elfogyasztása után bizton állítom, hogy érdekel a téma!
Hogy mennyit értek belőle az persze más kérdés…
Az asztrofizika, a csillagászat, a kvantumfizika és az űrkutatás alapvetően más területek, de a magamfajta laikusok számára ez teljesen mindegy, így egy karácsonyi ajándék nyomán most éppen az „Űrhajós tanácsai Földlakóknak” című könyvet olvasom. Nagyon izgalmas az űrséták legapróbb részleteiről olvasgatni!
Az űrhajós szerző egy ponton ezt írja:
„Az átlagember hajlamos azt hinni, hogy az űrhajósok szuperhősok. Ha azonban egy stresszes és kockázatos helyzetben is meg akarjuk őrizni a hidegvérünket, egyetlen dologra van szükségünk: tudásra. A szimuláció lehetőség a gyakorlásra, néha azonban egyúttal ébresztős is: valójában nem tudjuk pontosan, hogy mit csinálunk…”
Egy űrhajósnak teljesen természetes, hogy a kiképzése során ezerszer elgyakorol egy potenciális vészhelyzetet. Szimulátorba ül, szimulál, beleéli magát a helyzetbe, a társai és oktatói pedig figyelik és visszajeleznek neki, hogy ő jól cselekedett-e és a valóságban most halott lenne-e vagy sem.
A szimulátorban 100x meghal, hogy a valós élethelyzetben nyugodtan, jó döntést tudjon hozni. És nem fél „megalázni magát” azzal, hogy a társai látják, hogyan cselekszik a gyakorlás során.
Képzelj el egy szituációt – ami azért elég tipikus – hogy egy páciens félreértett valamit, vagy egyszerűen csak annyira szorong, hogy „nem ment be a lényeg”, ezért (passzív) agresszív lesz, minősít téged, esetleg pénzt kér vissza, vagy fenyegetőzik.
A helyzet teljesen normális abban az értelemben, hogy minden rendelőben megtörténik, és minden rendelőben bármikor előfordulhat.
De persze ezt nem vesszük tudomásul, hanem azt mondjuk, hogy „na az ilyen menjen máshoz”, vagy „egyre több az idegbeteg szociopata, régen nem ez volt…”
Bocs, Te mentél űrhajósnak… a világűrben nem csak az űrséták adta hihetetlen élmény és az univerzum magával ragadó szépsége fogad, hanem néha bizony szivárog az oxigén… És ettől a helyzettől semmilyen jogász vagy nyilatkozat nem véd meg. Még akkor sem, ha te mindent megtettél, és még jól is végezted a dolgod. „Part of the game” – ahogy a tanult francia mondja.