fogorvos képzés, fogászati menedzsment, fogászati marketing

Eszenyezés a poszt-ügyfélkapu érában

Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*
Sziklási Bea
2025. 01. 30.
Végig olvasás kb. 4 perc

Igen, a címadáskor kicsit elgurult a nyelvújítás-gátló gyógyszerem, de feltett célom, hogy köznevesüljön az ESZENY szó, mint a közért vagy vécé. Megérdemli, hiszen már most is egy fogalom 🙂

Egy praxismenedzser vallomásai 

„Nem hiszem el. 3 hete cseszeget a Peti, hogy jelentsem már be az új orvost, de képtelen felfogni, hogy nem tudok már belépni az ügyfélkapujába. Könyörgök neki, hogy jöjjön ide és adja meg az authenticator kódot, de vagy műt vagy amúgy is csúszik 30 perce, vagy állásinterjúra jönnek hozzá. Amikor meg egyik sem, akkor hazaoson úgy hogy nem is köszön. Nem lehet így haladni. De tőlem meg elvárja, hogy csináljak meg mindent. Aztán persze telefonon próbálom elérni egész délután, hogy adja meg a kódot. Én feladtam.”

-Ismeretlen Praxismenedzser, 2025. január-

Megoldás felmondás helyett

Igen, elmúlt már az aranykor, amikor egy post-it cetlire felírhattuk a főni ügyfélkapus belépési adatait, amivel aztán kedvünk szerint léphettünk be az ESZENY-be vagy épp más felületekbe. Ha kedvünk támadt eszenyezni.

Akivel dolgozom vagy dolgoztam együtt, tudja, hogy sok rendelő (egy időben megközelítőleg 50-100) nevében kezelem az ESZENY beadványokat. Képzeld el, milyen lenne a sorsom, ha mindannyiójukkal ugyanazokat a harcokat kellene megvívnom, mint a fenti fiktív praxismenedzsernek a főnök úrral. Elárulok egy titkot: nem így csinálom 🙂

A megoldást nagyon fogjátok szeretni. A neve: rendelkezési nyilvántartás.

Mi a rendelkezési nyilvántartás és hogyan használjam?

 A rendelkezési nyilvántartás a magyarorszag.hu egyik igen hasznos szolgáltatása, bár kevesen ismerik. Lényege, hogy egy ügyfélkapu+-os (vagy DÁP-os) bejelentkezés után meghatalmazást kérhetsz magadnak különféle ügyek elektronikus intézésére.

Ha tehát helyesen jársz el (és jár el aztán a munkáltatód ügyvezetője), utána a saját ügyfélkapu+-os belépéseddel fogsz majd tudni eszenyezni. Mehet a Peti munka után edzeni, oviba a gyerekért, továbbképzésre… már nem kell hivogatnod a belépőkódért.

Most pedig kaptok tőlem egy részletes útmutatót ennek használatához.

Először is: tedd meg a felkérést!

0. lépés

Ha korábban még nem használtad a rendelkezésnyilvántartót, akkor első lépésben kell hoznod egy úgynevezett „kapcsolattartási rendelkezést”. Ennek semmi köze a fogászathoz, ez Rád, mint magánszemélyre vonatkozik. Arról kell rendelkezned, hogy mely szervezeteknek engedélyezed, hogy elektronikus módon lépjenek Veled kapcsolatba. Ezt a rendszer ki fogja kényszeríteni az első belépéskor, kérlek végezd el, hogy a további pontokra léphessünk! Ha most figyelmen kívül is hagyod, később nem fogsz tudni rendelkezéseket hozni vagy jóváhagyni, ha a kapcsolattartási rendelkezést nem hoztad meg, szóval érdemes mihamarabb túlesni rajta. Az adatlap kitöltése magától értetődő lesz teljes mértékben, és 1 percnél nem vesz igénybe több időt.

1. lépés

Belépés a https://rendelkezes.gov.hu/  -ra privát ügyfélkapuval. A sajátoddal, amennyiben magadnak kéred a meghatalmazást.

2. Lépés

A bal oldali menüben kattints az Új rendelkezésre:

3. Lépés

A szervezetek hosszú listájából válaszd ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, és kattints rá.

A szervezetek ABC rendben sorakoznak egymás alatt, így a listának viszonylag az aljára kell görgetned érte.

4. Lépés

Kattints az Egészségügyi igazgatási ügyekre, majd az azt követő képernyőn az Egészségügyi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos ügyekre.

A meghatalmazást meghatalmazottként hozom létre. Katt rá! 

5. Lépés

Írd be a cég vagy EV adószámát, amelyiktől a meghatalmazást kéred. Ez az a vállalkozás lesz, amelyiknek a nevében kezelni szeretnéd az ESZENY rendszert. Pipáld ki a hozzájárulós mezőt is!

(a fenti képen csak egy példa adószám látható, természetesen annak a vállalkozásnak az adószámát kell megadnod, amelyiktől a meghatalmazást kéred!)

Kattints alul a Meghatalmazó hozzáadása gombra.

Tekintsd át az adatokat, és ha mindent rendben találsz, kattints a TOVÁBB gombra.

6. Lépés

Most rendelkezz arról, mikortól meddig szeretnéd a meghatalmazást életben tartani. Tetszőlegesen választhatsz dátumot vagy akár azonnali kezdést, befejezésnél hasonlóképpen: beírhatsz végdátumot (ezen a napon szűnik meg a jogosultságod arra, hogy az ESZENY rendszerben a meghatalmazó nevében eljárj), de választhatod a Visszavonásig lehetőséget is. Utóbbi esetben addig tart a meghatalmazásod, amíg azt a meghatalmazód vissza nem vonja.

Ha beállítottál mindent, kattints a TOVÁBB gombra, majd a LÉTREHOZÁS gombra.

A felkérést ezzel elküldted, a feladat első részét megoldottad!

Másodszor: a felkérés jóváhagyása

0. lépés

Lásd: felkérés 0. pontja.

1. lépés

Belépés a https://rendelkezes.gov.hu/  -ra privát ügyfélkapuval. Itt most a meghatalmazást adó cég képviseletére jogosult személyének kell belépnie, csak ő fogja tudni elvégezni a lenti lépéseket!

TEHÁT: annak a cégnek a képviselője, akinek a nevében az ESZENY rendszert kezelni fogod.

2. Lépés

Bal felső sarokban szervezet azonosítására kattints!

Írd be a cég adószámát, ami a meghatalmazást adja neked (aminek a felkérést küldted). Pipáld ki a hozzájárulás mezőt is, majd klikkelj az AZONOSITÁS gombra!

Az alábbi képen egy példa adószám látható!! Ha a Te munkahelyed a Napsugár Bt, és te a Napsugár Bt ÁNTSZ-es ügyeit szeretnéd intézni, akkor a Napsugár Bt adószámát kell beírnod.

3. Lépés

Szervezetbe belépve ez látszik bal fent (értelemszerűen itt az előbb azonosított cég/egyéni vállalkozás neve lesz, hiszen innentől kezdve a vállalkozás nevében jársz el):

4. Lépés

Bal oldali menüben kattints a jóváhagyásra váró rendelkezésekre:

Valami ilyesmit kell látnod, mint a lenti fotón (picit le kell görgetni hozzá). Töltsd le és olvasd el a meghatalmazás szövegét. Ne hagyj jóvá semmit elolvasás nélkül! Ha minden rendben, katt a jóváhagyásra!

KÉSZ 😊 

Rendelkezési nyilvántartás pipa – ha pedig szeretnél magabiztosan eszenyezni, gyere el a tavaszi ESZENY-ISZONY Workshopunkra!

Mert az igazi kalandok már az ESZENY-ben várnak rád 🙂

 

fogorvos képzés, fogászati menedzsment

Visszahívást kérek!

Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*
Elfogadom, hogy a DentalMenedzser csapata időnként hírlevelet küldjön számomra