A fogászat tényleg egy toxikus műfaj?

Személy szerint nem gondolom alapvetésnek, hogy a fogászati rendelő toxikus.

Viszont ha az ember egy kicsit körülnéz az interneten, érdekes keresésekre bukkan:

• Miért toxikus a hangulat a fogorvosi rendelőkben?
• A toxikus munkahelyi kultúra miatt megy tönkre a praxisod?
• Mit lehet tenni egy toxikus kollégával a fogászaton?
• Hogyan ismerem fel az állásinterjún, hogy toxikus a fogászati rendelő?

Mindannyian tudjuk, hogy a fogászat alapvetően stresszes: a felelősség, a munkakörülmények, az időnyomás mind-mind ezt erősíti. Ez pedig a rezilienciától – vagyis a lelki ellenálló képességtől – függően több formában törhet utat magának. A leggyakoribb kitörési pont pedig a munkahelyi kommunikáció.

A nyíltan toxikus mondatokhoz nem kell sok fantázia sajnos: bármilyen direkten bántó, becsmérlő dolog ide tartozik.

Kifejezetten érdekes azonban az is, hogy a „nem nyílt” toxicitás milyen formákban jelentkezhet.

Mert bizony toxikus az is, amikor az ebédlőben rendszeresen közösen beszéltek ki közepesen vállalható stílusban nehéz személyiségű pácienseket. Vagy amikor nem tájékoztatnak megfelelően a rendelőt, vagy téged érintő fontos dolgokról. Vagy amikor úgy dícsérnek meg, hogy közben el is vesznek.

 Íme néhány példa:

• „Én aztán biztos nem dolgozom még egyszer a Ferivel, oldjátok meg, ahogy tudjátok.”
• „Ha a vitorlásra van pénz, akkor igazán beleférhetne két új kézidarab…”
• „Laurának megint megjött, vagy miért gurult el a gyógyszere?”
• „Ez a plusz 20 perc belefér még, magának úgy sincs más dolga.”
• „Figyelj, hozzám ne írj már be elmebetegeket, add meg neki a pszichiátria számát, vagy találj ki valamit, de én biztos nem látom el azt a neurotikus p****t!”
• „Ja, igen, van egy új kolléga két hete, azt hittem, már találkoztatok.”
• „Ezt egész jól megcsinálta, ahhoz képest, hogy asszisztens.”

Ezek tehát azok a mondatok, amelyek gyakran elhangzanak, de nagyon nem kellene, mert széjjelrombolják a morált. A legtöbb helyen emiatt hagyják ott a kollégák a rendelőt – nem azért, ami indokként sokszor megjelenik, hogy „máshol többet keresnék.”

S persze annak kapcsán se legyen senkinek illúziója, hogy a páciensek minden apró feszültséget megéreznek, s kimondatlanul is elriaszthatjuk őket ezzel. 

Viszont szót kell ejtenünk azokról a mondatokról is, amelyek sok helyen nem hangzanak el, pedig kellene.

Mire gondolok?

Kivételesen nem a „köszönöm” és a „bocsánat” szavakra, habár távol álljon tőlem, hogy elvitassam a fontosságukat. Ha a héten még nem mondtad ki senkinek az előbbit a munkahelyeden, akkor mielőbb pótold!:)

Viszont ezúttal inkább a visszajelzéskérésre (és adásra!) hegyezném ki a mondandómat:

• Szerinted hogy ment a mai nap? Van valami, amitől jobban tudna működni a közös munka?
• Látsz mostanság valamit a rendelő életében – legyen az folyamat, vagy feladat, vagy bármi egyéb – amit szerinted máshogy kellene csinálnunk?
• Hiányzik Neked bármi ahhoz, hogy jobban érezd magad a közös műszakunkban?
• Látsz a kezelés során bármit, amit optimalizálhatnánk?
• Van valami ötleted arra, hogy a készletkezelést hogyan csináljuk gördülékenyebben?

A legtöbben tartunk a visszajelzés-kéréstől, aminek rengeteg mély mentális oka lehet. Azonban nagyon fontos lenne a rendelői élet, hangulat szempontjából, hogy minél inkább felülkerekedjünk ezen, hiszen a csapatmunka fontos része az egymás felé alakulás, a folyamatok, feladatok javítása, az ötletek befogadása.

A rendelő életébe való bevonódás a megbecsültség-érzés egyik legfontosabb összetevője. Ilyenformán a jól megválasztott visszajelzés-kérés és -adás a fluktuáció egyik preventív tényezője is lehet!

S nem utolsó sorban a saját személyes utadhoz és személyiségfejlődésedhez is rengeteget hozzá fog tenni.;)

Ha érdekel a téma, jelezd nekünk, és nézz körül az aktuális képzéseink között, és hallgasd meg a legújabb podcast epizódjainkat!