A Corvinus Egyetemen végeztem 2010-ben, 2011 és 2016 között egy hazai jelentős szereplőnél tanultam a fogászati szakmát Budapesten és Londonban különböző manageri pozíciókban. 2018 áprilisáig a Dél-Londonban található fogszabályzó specialista rendelő, a Premier Orthodontics Practice and Business Development Managere voltam. Ebben a pozícióban két évet töltöttem, életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, rengeteget tanultam a fogászatról, mint üzleti modellről, a páciensekről, fogorvosokról egy britt, nagyon magas standardú rendelőben. Dr. Yaz Nafával és csapatommal 2017 novemberében elnyertük London legnépesebb városrészének (Bromley) "A Legszínvonalasabb Szolgáltatást Nyújtó Cég" díját.
Kiemelten fontos számomra a család. Mióta apa vagyok, különösen figyelek arra, hogy a kislányommal és a feleségemmel, de a tágabb értelemben vett szeretteimmel is minden pillanatot megéljek. A család mellett a sport játszik fontos szerepet az életemben, sokáig profi labdarúgó szerettem volna lenni, de az élet más irányba vitt. Ennek ellenére kisebb sikerek értek, angliai tartózkodásom alatt sikerült egy FA kupa meccsen is pályára lépni. Természetesen csak a sokadosztályban a selejtezők alkalmával...
Sokat utaztam, többször éltem külföldön. Az egyetem alatt eltöltöttem egy nyarat Krétán, ahol (Chamaki-ként kerestem a kenyerem), illetve egy évig Rómában is éltem, tanultam, dolgoztam. Ezt követően jött London… majd 5 évig.
Magamat egy kalandvágyó, de ugyanakkor sikerorientált embernek írnám le, akinek legfőbb célja az életben, hogy a lehetőségekhez mérten a legtöbb dolgot megtapasztalja, abból tanuljon, fejlődjön és előrelépjen, mint ember. Klasszikus a mondás: "önmagunkat megismerni egy élet is kevés lehet". Ezzel egyetértek, és úgy gondolom, hogy minden nap egy lehetőség, hogy a világ egy új dolgot mutasson meg nekünk, amivel mi magunkat is jobban megismerjük.