Rengeteg hozzászólás érkezett a napokban a Fogorvosok facebook csoport egy posztjához, melyben Dr. Nagy Ákos a magánrendelőket nyomasztó legfontosabb problémákat kívánta összegyűjteni. Nagyon tanulságos volt elolvasni a kommenteket, melyekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a rendelőkre, rendelővezetőkre hatalmas terhet ró a hatósági megfelelés, és az ahhoz köthető adminisztrációs kötelezettség.
Pár évvel ezelőtt egy kiszakadt porckorongsérv apropóján pár napig élvezhettem egy fővárosi kórház vendégszeretetét. Más megoldás híján előjegyeztek műtétre, aminek napján rendben meg is jelentem az intézményben, ahol minden a megbeszéltek szerint haladt. A műtéti előkészítés egy korai fázisában kaptam egy injekciót némi nyugtató szerrel, átöltöztettek, gurulós ágyra tettek, és kigördültünk a műtő felé vezető kifutópályára. Félúton összefutottunk a sebészemmel, aki kedélyesen üdvözölt, megkérdezte, hogy érzem magam, és hogy sikerült-e aláírnom a papírokat. Nemleges válaszomra azonnal intézkedett, néhány perccel később már a kezemben voltak a hozzájáruló nyilatkozatok, amiket készséggel alá is írtam (elolvasás nélkül, ahogy azt kell) a nyugtatótól az arcomra kiült buddhamosollyal. Meg sem fordult a fejemben, hogy bármit is elutasítsak vagy egyáltalán mérlegeljek, de utólag elmerengtem egy picit a történteken.
Amikor egy londoni fogorvosi rendelőben dolgoztunk, a beleegyező nyilatkozatokat olyan kényszerességgel irattuk alá a páciensekkel, amilyet itthon azóta sem láttam. Nyilatkozat röngten előtt, konzultáció előtt, tömés előtt, fogszabályozó aktiválás előtt, varratszedés előtt. Később megdöbbenve tapasztaltam, hogy itthon nem ez a norma. Többnyire implantálás, vagy más sebészi beavatkozások, esetleg protetika készítésénél szokás a nyilatkozatok aláírása, legtöbbször egy „ott tessék aláírni” kíséretében, anélkül, hogy a páciensnek egyáltalán lehetősége lenne azt elolvasni (ők legalább nyugtató szurit nem kapnak előtte…). Mivel a fogászati szocializációm egy egészen más rendszerű közegben történt, ezt a gyakorlatot eleinte nagyon nehezen tudtam elfogadni. Ma már látom, mennyire hiányos az ezzel kapcsolatos tájékoztatás, ennek folyományaként a betegdokumentáció általában sokkal inkább esetleges, mint következetes és tudatos. Óriási különbségek láthatók egyes rendelők között, de akár még rendelőn belül egyes orvosok között is.
Gyakran találkozom olyan kérdésekkel, mint „egy fogkőeltávolítás előtt is kell ilyet aláiratni?”, „elég csak a sebészet előtt, ugye?”. Nézzük meg, mit mond a jog!
Az 1997. évi CLIV tv. [Eütv.] rendelkezik minderről:
Az Önrendelkezéshez való jog értelmében A betegnek joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen. Az e törvényben foglalt kivételektől eltekintve bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a továbbiakban: beleegyezését) adja.
A beleegyezés tehát egyértelműen szükséges. De milyen formában? Erre a 15§ (5) ad választ:
Az invazív beavatkozásokhoz és a 197. § szerinti önkéntes gyógykezelésbe vételhez a beteg írásbeli vagy – amennyiben erre nem képes – két tanú együttes jelenlétében, szóban vagy más módon megtett nyilatkozata szükséges.
És hogy a jog mit tekint invazív beavatkozásnak?
Invazív beavatkozás: a beteg testébe bőrön, nyálkahártyán vagy testnyíláson keresztül behatoló fizikai beavatkozás, ide nem értve a beteg számára szakmai szempontból elhanyagolható kockázatot jelentő beavatkozásokat.
Arról persze lehet vitatkozni, hogy melyik beavatozás jelent elhanyagolható kockázatot, de véleményem szerint ez nagyjából kimerül a vizsgálatokban, varratszedésekben, magas tömések igazításában, leesett bracketek visszaragasztásában és hasonló, apróbb beavatkozásokban. Tehát a tömések, gyökérkezelések, depurálások esetén is jogi kötelezettség beleegyező nyilatkozatot aláiratni.
Ez valóban az egyik legjellemzőbb probléma. Bár vannak a bármit aláírók, egyre gyakrabban találkozunk olyan pácienssel, aki szereti töviről hegyire áttanulmányozni a dokumentumot aláírás előtt. Csúszva kezdjük a beavatkozást, csúszva végzünk, azt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden időpontot 20 perccel hosszabbra foglalunk, mint kellene, pusztán a papírmunka miatt.
Megoldási javaslatok:
Ez régebbi, vagy nagyobb praxisoknál komoly problémát jelenthet. Az egészségügyi dokumentáció részeként szükséges ugyan megőrizni a nyilatkozatokat (nem beszélve arról, hogy esetleges bizonyító erejük bármikor jól jöhet), egy ponton túl azonban már nem lehet több irattárolót bezsúfolni a rendelőbe.
Megoldási javaslatok:
Ez valós probléma, hiszen a fenti példákon is látszik, hogy itthon még egy idegsebészeti műtét előtt, egy magyar viszonylatban kiemelkedően jó kórházban is könnyen elmaradhat a beleegyező nyilatkozat aláírása.
Megoldási javaslat:
Ez a legnehezebb kérdés, hiszen évek, évtizedek rutinját lehet szükséges felülírni, személyes közreműködő orvosok esetében pedig nagyon gyakori, hogy nehezen bírhatók rá a hatósági megfeleléshez kapcsolható extra teendőkre – még akkor is, ha jogilag ők a felelősek a megfelelő dokumentációért. Csodaszer sajnos nincs, de szúrópróba szerű ellenőrzésekkel hamar kideríthetjük, ha valakinél komolyabb hiányosságok vannak ezen a téren. Nagyon fontos, hogy a dokumentumok mindig könnyen hozzáférhetők legyenek – például nyomtatott megoldások esetén előre nyomtatva, kezelés szerint rendszerezve minden kezelőhelyiségben, és folyamatosan pótolva. A legjobb megoldás általában az, ha a feladatnak van gazdája, felelőse cégen belül – praktikusan asszisztensek személyében. Végső soron minden a rendelővezető következetességén, a rendszeres ellenőrzéseken és végül a motiváló munkakörnyezeten fog múlni: a rutin már néhány hét alatt ki tud alakulni!
Ha azt mondom hatósági megfelelés, Neked mi okoz problémát a beleegyező nyilatkozatokkal kapcsolatban? Csatlakozz a Dental Menedzser – Fogászati Üzleti Klub csoporthoz a facebookon, ahol egymást kölcsönösen segítve keresünk megoldást a legégetőbb kérdésekre!