fogorvos képzés, fogászati menedzsment, fogászati marketing

ESZENY-ISZONY, azaz első benyomások a népegészségügy új bejelentőrendszeréről

Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*
Sziklási Bea
2023. 07. 06.
Végig olvasás kb. 3 perc

Praxismenedzsereknek, rendelőtulajdonosoknak és személyes közreműködő fogorvosoknak is minden bizonnyal ismerősek az „ÁNTSZ” adatlapjai. Ezeken nem feltétlenül volt mindig könnyű kiigazodni, de végső soron megszoktuk őket. Nos, ha épp most vakargatod a fejed búbját, hogyan kell kitölteni az A-B-D adatlapok egyes sorait, akkor van egy jó hírem: nyugodtan kidobhatod az adatlapokat a szemétbe!

2023.06.26-án elindult ugyanis az ESZENY rendszer, mely felváltja, és (majdnem) teljesen papírmentessé teszi a működési engedélyezések és egyéb bejelentések folyamatát.

Mivel a régi típusú, Epapír rendszerben benyújtott kérelmeket és bejelentéseket június 1. óta elutasította a kormányhivatal, már igencsak vártam ezt a napot, hiszen a teendőim listáján egyre csak halmozódtak az engedélykérelmezésre váró ügyfelek. Nekik sajnos csak annyit tudtam mondani, hogy „meg kell várnunk az új rendszert, addig nem tehetünk semmit”. Ezért aztán múlt hétfőn olyan izgalommal ültem a számítógép előtt, mint ahogy az új iphone megjelenésekor szoktak az Apple márkaboltok előtt sátrazni a hardcore rajongók.

Én minden papírmentes megoldást gondolkodás nélkül támogatok, emellett persze voltak bennem aggodalmak azzal kapcsolatban, milyen online felületet hoznak részre a népegészségügyi feladatok elvégzésére. A Kémiai biztonsági bejelentőrendszer okozta poszttraumás tüneteimen túllépve aztán fejest ugrottam az ESZENY rendszerbe, amely őszintén szólva felülmúlta a várakozásaimat. Nem mondom, hogy nem tudnám fokozni a felhasználói élményt, de vegyük figyelembe, hogy a rendszer még új, bizonyos modulok még nem működnek, biztosan fog ez még finomodni, alakulni idővel. És persze picit másfajta gondolkodást is kíván meg a felület, mint az adatlapkitöltés lineáris folyamata.

Összefoglalom számotokra az első beadványok tapasztalatait, pozitívumokat, nehézségeket egyaránt.

1. Nincs többé papír alapú meghatalmazás!

Ha ki szoktad vagy ki szeretnéd szervezni a működési engedéllyel-bejelentésekkel kapcsolatos feladatokat valamelyik kollégádnak, ismerősödnek (esetleg nekem 😊 ), akkor a meghatalmazásokkal már nem kell bajlódnod, legalábbis nem úgy, ahogyan eddig. Ügyfélkapuval be kell jelentkezned a Rendelkezésnyilvántartó oldalra, itt az új rendelkezéseknél meghatalmazóként és meghatalmazottként pár kattintással kezdeményezhetsz egy rendelkezést, melyet a másik félnek kell jóváhagynia (ugyanebbe a felületbe kell belépni, saját ügyfélkapuval). Szerintem imádnivaló (minden irónia nélkül)!

2.  Nem működik még minden, és az sem biztos, hogy mi nem működik

Eddig egészen ellentmondó információkat kaptam arról, hogy például a személyes közreműködők bejelentése modul éles-e már, egyelőre úgy fest, hogy nem, és nincs információnk arról, mikor lesz elérhető ez a funkció.

3. Viszonylag magától értetődő, kényelmes használat

Az ESZENY rendszernél szemmel láthatóan tisztában voltak a user experience fontosságával, és egészen jól használható felületet hoztak létre, javarészt magától értetődő folyamatokkatl (azért első használatkor nem biztos, hogy baj, ha a közelben van az ESZENY felhasználói kézikönyv).

4. Van 1-2 meglepő újdonság

Engedélykérelmezésnél eddig nem kellett nyilatkoznunk a rendelőben lévő berendezések gyártási-üzembe helyezési évéről és gyári számáról, hát ez most megváltozott. Szóval kérelem benyújtás előtt, toll, papír és rendelő körbejárás! Elegendő azonban a kötelező időszakos felülvizsgálatra kötelezett eszközöket felvinned, ezekről itt írtam bővebben.

Furcsaság volt számomra az is, hogy a szakmai program egyes bekezdéseit fel kellett töltenem az ESZENY űrlapjára, majd a komplett dokumentumot még külön csatolnom kellett a beadványhoz. Ezen kívül a hatósági díjak kalkulációja is minimum véleményes…

5. Senki nem tud igazán semmit

Voltaképp a legkevésbé a Népegészségügyi osztályok dolgozóinak helyében szeretnék most lenni. Nem elég, hogy ők is rohamtempóban kellett, hogy megismerjék-megtanulják a rendszert, most több hétnyi felhalmozódott beadványt kell kezelniük. Ráadásul valószínűleg a szolgáltatók összes kérdése és haragja is rájuk zúdul most. Légy türelmes velük, néhány hétig még biztos el fog tartani, amire az egész rendszer olajozottá válik.

 

Addig is, ha hibával, furcsasággal, megoldhatatlan helyzettel találkozol, nyugodtan írj az eszeny.ugyfel@nnk.gov.hu címre, ezzel is segíted, hogy minél hamarabb javításra kerüljenek a kezdeti hibák!

 

Hajrá, ESZENY-re fel! 🙂

fogorvos képzés, fogászati menedzsment

Visszahívást kérek!

Az adatkezelési szabályzatot elolvastam és elfogadom.*
Elfogadom, hogy a DentalMenedzser csapata időnként hírlevelet küldjön számomra