Tipp: vegyük át ezt is „okosba”!

Végig olvasás kb. 4 percMindenki a saját szerencséjének a kovácsa, és mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Mielőtt tovább olvasnál, hadd szögezzem le, hogy tudom, hogy így működik a világ. Ennek ellenére…  5 év angliai tartózkodás után is néha még mindig meglep a Soprontól nyugatra élők szemléletmódja  és hozzáállása különböző dolgokhoz.   A közelmúltban szerencsém volt ellátogatni az ADAM – Association of Dental Administrators and Managers negyedéves találkozójára és tréningjére, ahol az én szakmám nagyjai tartottak előadásokat (Chris Barrow, Tracy Stuart, Les Jones). Mivel még nagyon az elején járok, sok a tanulnivaló és mivel itthon a fogászatok számára gyakran még ismeretlen a külső üzleti tanácsadó szerepköre – talán csak Kluka Attila űzi ezt Magyarországon magas szinten – ezért mindig igyekszem ellesni Angliából a „Nagyoktól” a legújabb trendeket és megoldásokat. A tréning az Invisalign Masterclass előtti napra esett – amin én is előadtam – ezért nem volt kérdés, hogy egy nappal előbb utazok ki, és meghallgatom őket. Két ok vezérelt:

• Tanuljak tőlük, fejlődjek
• Valahogy idővel be tudjak kerülni közéjük és nemzetközi szinten megálljam a helyem

Persze nem tagadhatom le gyökereimet, és a második ponthoz egész komoly, furfangos, magyarosan eszes stratégiai tervet alkottam: hogyan fogom megkörnyékezni Tracy Stuart-ot, hisz Tracy a Chris Barrow féle iskolához tartozik, és ha csinálunk néhány közös projektet, akkor üzletet viszek neki, tehát el kell fogadnia, legalább időszakosan.  Ha ő elfogad, akkor van esélyem, hogy Chris se nyomja vissza a földbe a bimbódzó próbálkozásaimat. Ha pedig Chris elfogad, azzal legitimálja a tudásomat Angliában, és felkerülhetek a térképre. Hogyan élhetem túl a piacra lépést egy olyan iparágban ahol az igazán nagyok 25 éve csinálják ezt, és egy perc alatt tönkretehetik a megítélésemet, azelőtt, hogy bármit csináltam volna? Egészen büszke voltam a képzeletbeli sakktáblán megalkotott tervre, és hozzá kapcsolt „kommunikációs protokollra”. Kár, hogy számukra ezek a gondolatok értelmezhetetlenek… Ami történt: Találkozás Chris-szel: „Zoltán, micsoda öröm újra látni ismét! Hallottam, hogy te is szabadúszó lettél?! Hogy mennek a dolgaid? Ha bármiben kell segítség, szólj, addig is, ha szükség van rá, csinálok neked egy referencia videót, amit aztán használhatsz Magyarországon, de akár az angol és az ír piacon is.” Hát ezt nem értem…  A Chris féle referencia a fél éves tervem végeredménye lett volna. Találkozás Tracy-vel: „Zoltán, jó újra látni! Kár, hogy a Premier Ortho-ban már nem találkozunk, de hallom, hogy Te is közénk kerültél. Emlékszem, jó analitikus képességed van és átlátod a rendszereket, miért nem iszunk meg egy kávét, hátha tudjuk segíteni egymást. Tudod, hogy én utálom az excel táblákat, a személyes coaching és a kommunikáció fejlesztése az asztalom.” Okés… az első tíz lépést a sakktáblán a nem várt együttműködő hozzáállás miatt átléphetem…:) Nem hogy elutasító, de nem is semleges, hanem az ő részükről kezdeményezett nyílt kooperációt tapasztaltam. Les Jones, vele még nem találkoztam: „Zoltán, és mit csinálsz pontosan? Ahh… ez érdekes, főleg a mérőszámokkal megtámogatott praxisfejlesztési projekted hangzik jól. Küldj nekem egy e-mailt a referenciákkal és az elérhetőségekkel, mi a Practice Plannél mindig keressük a friss arcokat, akikkel bővíteni tudjuk a szolgáltatásainkat.” Itt már nem volt több kérdésem, és nyíltan vállaltam angliai és írországi ambícióimat, mert láttam, hogy az első reakció nem a félelemből eredő elutasítás, földbe nyomás és a szűk belső kör összezárása az új belépők megfúrására. Hányszor hallom a fiatalabb orvosokat itthon, akik mesélik, hogy a „Doktor” vagy a „Professzor” nem segít semmit, vagy akár rossz megoldást is mond, mert félti a tudását és a hatalmi pozícióját… Hányszor hallottam, hogy előadók nem válaszolnak nyíltan kérdésekre, mert nem akarják nyilvánosan vállalni ami tudnak, nehogy valaki ellopja és lemásolja… Hányszor hallottam, hogy inkább nem társulnak orvosok, szakemberek, forgalmazók, technikusok, mert félnek, hogy a partnernek hitt üzlettárs minimális extra haszonért felrúgja a hosszú távú stabil rendszert… Inkább egyedül a világ ellen, harcban, a piaci verseny által generált természetes fejlődés nélkül. Ne értsetek félre, pontosan tudom, hogy mindenkinek van egy érdekrendszere, és mindenki a saját hasznát nézi. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti és ha valaki ebben gátolja, akkor megpróbálja azt legyőzni. Ez Angliában azonban MINDIG nyitottsággal, fairséggel és együttműködő magatartással indul. Jellemzően az első gondolat az, hogy „OK, miben tud ő hozzáadni az én tudásomhoz? Miben lehetünk ketten erősebbek, mint én egyedül”. És ebben természetesen ott az óriási kockázat is: „mi van, ha ügyesebb, mint én?” Erre a válaszuk: nekem is folyamatosan fejlődnöm kell. Különben bedarál a piac, más jobb lesz, nem lesz rám kíváncsi senki. Mintha mi ettől félnénk itthon, mintha direkt gátolnánk saját magunkat az előrelépéstől. „Csináljuk együtt, az MINDENKINEK JOBB! Húzzuk egymást, jobbak leszünk, fejlődünk.” – ezt a mentalitást azért átvehetnénk mi is, „okosba”.. Én amikor hazaköltöztem, megfogadtam, hogy az angol utat választom és „megkockáztatom” a teljes nyíltságot és transzparenciát a kollégákkal, beszállítókkal, ügyfelekkel, rendelőkkel, potenciális konkurenciával szemben is (mert illúzióim nincsenek, nagyon hamar gomba módra elkezdünk majd szaporodni, – mi, üzleti tanácsadók is -, ugyanúgy, mint a privát rendelők az elmúlt 7-8 évben. ) Szerencsés vagyok, hogy eddig olyan doktorokat és partnereket adott mellém az élet, amellyel ez egyelőre működik. Nincs félnivaló, ha az ember fejlődni akar és ezért hajlandó is keményen dolgozni. Ha ez a blog létezik még 5 év múlva is, akkor sikerült egy naiv gondolatot valóságra váltani legalább a saját mikrokörnyezetemben…:)