Hosszú távú károk 400 forintért

Az emberek nem arra emlékeznek, hogy mit mondtál, nem arra emlékeznek, hogy hogyan mondtad, hanem arra emlékeznek, hogy mit éreztél a társaságukban.

A hétvégén Balatonon, Vonyarcvashegyen voltam a családommal, az idő esős és hideg volt, a nyáron üzemelő éttermek és boltok nagy része már zárva. Van azonban néhány, ami a helyi lakosságot (is) kiszolgálja, itt hétköznap lehet menüzni, hétvégén vannak ajánlatok. A pénteki menüt követően szombaton is úgy döntöttünk, hogy itt fogunk ebédelni.

Az étterem bejáratánál kis tábla a napi ajánlattal, gyorsan végig futom és látom, hogy a „tegnapi vágyam”, cordon bleu sült krumplival 3600 forint. Remek, én már döntöttem is…! – gondoltam. Szüleim, Kriszta és Alíz is velünk volt, így 7-en lapozgatjuk az étlapot, amikor figyelmes lettem arra, hogy az étlapon a cordon blue 4000 forint. Sebaj, megbeszéljük, én azért a ’napi ajánlat’ verzióját kérem majd😊

Kijött a kishölgy – szemmel láthatóan még nincs hatalmas tapasztalata és helyismerete az étteremben, kikértük az ételeket, italokat és én hozzátettem, hogy a táblán az étterem előtt 3600 forintért van kint az általam rendelt étel, az étlapon pedig 4000 forint. Jelezte, hogy utánanéz.

(Természetesen nem a 400 forint vágna földhöz, még akkor sem, ha úgy vesszük, hogy 10%-kal kedvezőbb az ár, hanem mégiscsak az elv, hogy valamit ajánlanak, ami aztán mégsem igaz?)

Pár perc múlva:

Pincér hölgy: „megnéztem és felütöttem a gépben, 4000 forintért van a cordon blue a rendszerben.”

Zoli: „Oké, semmi gond, de kint a táblán 3600 forint, és napi ajánlatként hirdetitek.”

Ez mind kedvesen és mosolygósan mindkét fél részéről.

További pár perc múlva:

Pincér hölgy: „Rosszul volt kiírva a táblára, oda is a téves összeg került.”

Zoli: „Aham… oké.”

Ami lejátszódott bennem: itt most harcolni kellene. Tévedésből, vagy bárhogy, de tettek egy ajánlatot, ami aztán nem volt igaz. Becsapva éreztem magam és mérges voltam rájuk, amatőrnek gondoltam őket.

Úgy éreztem, nem vagyok fontos nekik.

Az a típus vagyok, aki, ha teheti nem konfrontálódik, ezért „meggyőztem magam”, hogy 400 forint nem ér ennyit, itt vagyok a családommal, nem fogok balhézni. Ráadásul százszor voltunk már itt és még ezerszer leszünk (valóban?), nincs értelme. Szegény lány, még csak most tanul be… A kaja amúgy nem rossz stb. Inkább koncentrálok a családomra, és elengedtem… – hangzottak a fejemben a kifogások.

Persze igazából nem tudtam elengedni és a csalódás bennem maradt. Gyanakvó maradtam és már abban sem bíztam, hogy friss az étel.

Nincs feszültség, nincs konfliktus, nincs 1-es értékelés a Google-n. Talán az étterem részéről még úgy is gondolhatták, hogy jól oldották meg a helyzetet. Az én személyiség típusom ilyen, nem borítottam rájuk az asztalt.

Csak végig gondoltam, hogy szerintem a jó megoldás ilyenkor, én ezt várnám:

Pincér: „megnéztem, valóban 3600 forintért van kint a cordon blue a táblán, így természetesen ennyire módosítottam az árat. Köszönjük, hogy jelezted, mert ha nem mondod, talán egész nap a téves ajánlat van kint az ajtó előtt és elképzelhető, hogy másokat is tévesen tájékoztatunk.”

Nem kell kompenzáció, nem kell ingyen fagyi. Nem kell bocsánatot kérni vagy magunkat ostorozni…

Egyszerűen csak profinak kell lenni, megfelelően kommunikálni és tisztában lenni azzal, hogy az ügyfélből élünk és MINDIG, MINDEN ESETBEN úgy menjen el, hogy úgy érezte:

• mi mindent megtettünk érte
• számunkra fontos, hogy nálunk járt
• nagyra értékeljük a bizalmát.

Mert az ügyfél emlékezete és memóriája érzelem alapú.

(De nincs mindig igaza…)

Jövő nyáron, ha arra járok, már nem is fogok emlékezni, hogy mi történt pontosan, kivel beszéltem és hogy mi volt a konkrét szituáció. A pincér valószínűleg nem fog már ott dolgozni, nekem pedig ugyanúgy meglesz a 400 forintom (vagy az az összeg, hogy ott ebédeljek egy jót)

Mégis… Egyszerűen csak ha arra sétálok, rám tör majd ugyanaz az az érzés, amivel kiléptem a hétvégén az étterem ajtaján, nem fogom kielemezni, egyszerűen csak rossz érzés lesz. Az érzés elküldi az agyamnak a leegyszerűsített üzenetet. „Ez egy gagyi hely”! Nem fogok hosszan elgondolkodni, hogy miért és tovább sétálok, majd beülök egy másik étterembe az árlistától függetlenül.

És nem vagyok sem szociopata, sem hülye…

Így működünk….

A memória érzelem alapú…

Van, akinek jól megy az cége, van akinél „válság van”, „nincsen pénze az embereknek ilyesmire”, „egyre több a hülye”.

Neked, hogy megy? Miért? Remélem, magadra ismersz…

A recepció a legfontosabb pozíció egy fogászati rendelőben. Te mennyire értékeled és fektetsz bele energiát?